Hírek : Eredményes edzőmérkőzéseket vívott a Phoenix ! |
Eredményes edzőmérkőzéseket vívott a Phoenix !
2019.09.20. 08:07
Az elmúlt napokban is folytatódott a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK felkészülése a bajnoki idényre.
Kedden, szeptember 17-én a MEAFC, szerdán, szeptember 18-án a Shunshine-NYIKSE ellen lépett pályára edzőmérkőzések keretében.
Az eredményes találkozókról Szendrey Zsombor vezetőedző számolt be nekünk.
– Ezen a héten edzőmérkőzéseink végéhez értünk.
Majdnem kétszer annyi találkozón játszhattunk, mint tavaly – mintegy tíz edzőmérkőzésen vagyunk túl az idén, de menet közben is várható még néhány.
Kedden a Miskolccal játszottunk egy hazai meccset. Talán ez volt az egyetlen olyan alkalom a tíz edzőmérkőzés között, amikor szinte teljes kerettel állhattunk ki.
Egy fiatal játékosunk, Taskó Pisti hiányzott, de mindenki más hadra fogható volt.
Nagyon jó mérkőzést játszottunk. A négy negyed során mindig más és más taktikát próbáltunk ki, és mindebből nagyon sokat tanulhattunk.
Voltak hibáink, voltak jól sikerült megoldásaink, így meg tudtuk nézni, hogy működött például egy-egy zónánk, vagy hogy tudtunk támadni egy zóna ellen – hiszen a Miskolc is kipróbált új taktikai elemeket.
Ez volt továbbá az első olyan edzőmérkőzésünk a tíz között, amikor száz pont fölé tudtunk kerülni.
Úgy gondolom, ha sikerül tartanunk ezt a teljesítményt – jó dobószázalékkal, jó formával –, akkor lehetnek jó meccseink az alapszakaszban is.
Másnap, szerdán az NB II-es Sunshine ellen léptünk pályára Nyíregyházán.
Itt ismét több hiányzónk volt: Pöstényi Zolinak térdproblémáival orvoshoz kellett fordulnia, Tóth Viktor pedig munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni.
Itt is megpróbáltuk azt a forgatókönyvet követni, amit a Miskolc ellen végigvittünk.
Egy meccset korábban már játszottunk a Sunshine ellen, de akkor még ők is hiányosak voltak.
Most három új kosarassal bővültek.
Nagyon jó meccset sikerült játszanunk, végig kiélezett volt a párharc.
Örültünk ennek a találkozónak, bár volt negatív oldala is.
A saját fiainkból hiányoltam a szükséges koncentrációt. Mintha két egymás követő nap nem tudnánk ugyanazzal az odafigyeléssel és lendülettel játszani.
Ennek volt egy kis felhangja is a mérkőzés közben, amit azonban a félidőben sikerült helyre rakni.
A második félidőben már úgy forgott az a fogaskerék, ahogy kell.
Előjöttek ugyanazok a hibák, amelyeket a Miskolc elleni meccsen is megtapasztaltunk, de nyilván nem elegendő ezekről beszélni, sok gyakorlással lehet megoldani őket. Az előttünk álló napokat erre fogjuk szánni.
Ahogy kiderült, a jövő héten a Miskolc lesz az ellenfelünk a Hepp-kupában is – ha minden igaz, hazai pályán –, úgyhogy most elsősorban a velük vívandó mérkőzésre fogunk készülni.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – MEAFC: 103-89 (19-24, 29-19, 31-27, 24-19)
Shunshine-NYIKSE – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 70-82 (18-15, 17-16, 23-29, 12-22)
Kerényi György
|