Hírek : Száz pont fölött volt az U20! |
Száz pont fölött volt az U20!
Fotó Kerényi György. 2019.01.24. 15:45
Január 22-én a Salgótarjáni KSE U20-as csapatát fogadták a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK fiataljai.
A mérkőzésen szinte végig fölényben játszó tiszaújvárosi gárda magabiztos győzelemmel zárta a találkozót.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20 – Salgótarjáni KSE U20: 102-66 (28-16, 27-10, 20-24, 27-16)
A Salgótarján nyitotta meg a pontgyűjtést egy távolival, vezetése azonban csupán egy percig tartott.
Jónás közelije, majd Szilasi büntetői gyors fordítást eredményeztek, és a megszerzett előnyt ezek után ki sem engedte kezéből a Phoenix. Fokozatosan távolodott a Tiszaújváros ellenfelétől, és már az első negyedben nyomasztó fölényt alakított ki (28-16).
A második etapban is folytatódott a hazai menetelés.
A Salgótarján a negyed első felében még 13-14 pontos, behozható távolságban tudta tartani a borsodiakat, az etap utolsó perceiben azonban ritmust váltott a Phoenix, szinte állva hagyta a nógrádiakat, végül közel harminc egységnyi előnnyel vonulhatott az öltözőbe (55-26).
A szünetben sikerrel rendezték soraikat a salgótarjániak, hiszen a harmadik negyed túlnyomó részében ők uralták a pályát.
A játékrész nyolcadik percében, egy 7-21-es menetelés után már csupán tizenöt pontos hátrányban voltak vendéglátójukkal szemben.
Szendrey edző azonban jó érzékkel nyúlt bele a játékba egy kettős cserével, amivel újra lendületbe hozta a csapatot – így a záró negyedre még mindig meghatározó, 25 pontos előnnyel fordulhatott rá a hazai gárda (75-50).
A harmadik játékrész végén újra megtalált ritmust a negyedik etapra is át tudta menteni a Phoenix, míg a nógrádiak játéka érezhetően fáradtabbá vált.
A magabiztos vezetés tudatában nyugodtabban játszó hazai alakulat tovább növelte előnyét – olyannyira, hogy a negyed nyolcadik percében a századik egység is megszületett.
A mérkőzés végül jelentős, 102-66-os Phoenix-sikerrel zárult.
Az egyéni teljesítmények azt mutatják, hogy egyrészt sikerült elosztani a terhelést a fiúk között, másrészt többen is jó játékkal járultak hozzá a szép eredményhez:
Szilasi Bence (16/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 1 assziszt, 1 kiharcolt fault),
Molnár Bence (15/12 pont, 3 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 assziszt, 1 kiharcolt fault),
Jónás Bence (14/6 pont, 9 lepattanó, 1 szerzett labda, 3 assziszt, 5 kiharcolt fault),
Taskó István (13 pont, 2 szerzett labda, 4 assziszt, 2 kiharcolt fault),
Eremiás Kristóf (12 pont, 7 lepattanó, 1 szerzett labda, 1 assziszt, 3 kiharcolt fault, 1 blokk),
Balogh Ákos (11/9 pont, 3 lepattanó, 1 szerzett labda).
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Jónás Bence (14/6), Szilasi Bence (16/6), Katlan Roland (7/3), Molnár Bence (15/12), Taskó István (13).
Csere: Illés Gábor (5/3), Balogh Ákos (11/9), Lenke Balázs (4), Berta Bence (-), Gulyás Kristóf (5), Orosz Zoltán (-), Eremiás Kristóf (12).
Edző: Szendrey Zsombor.
Szendrey Zsombor edző: „Gratulálok a csapatnak! Győzelmet vártunk a fiúktól, és ezt jó játékkal meg is szerezték.
Sikerült mindenkit pályára küldeni, így mindenki hozzá tudott tenni a teljesítményhez – elértük a száz pontot.
Remélem, hasznos volt az a mérkőzés azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebb szerepet kaphattak, de most volt lehetőségük a bizonyításra”.
A mérkőzés statisztikája.
Kerényi György
|