A bajnokság 15. fordulójában a Vásárhelyi Kosársuli otthonába látogatott el a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK csapata, kedden, a 16. fordulóban hazai pályán a Salgótarján volt az ellenfél.
Mindkét mérkőzést vereséggel zárta a Phoenix.
Vásárhelyi Kosársuli - Phoenix KK 104-87 (28-18, 23-19, 28-32, 25-18)
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Jónás (6), Kiss (21/3), Gáspár (7), Szabó N. (2), Hill (21/3).
Csere: Taskó (-), Dorvekinger (2), Szabó D. (1), Pongrácz (19/15), Szilasi (2), Kovács (4), Molnár (2).
Az első percektől kezdve érződött a hazaiak erőfölénye, akik az első negyed közepére már 12 pontos előnyt harcoltak ki, ez az etap végül tízpontos vásárhelyi vezetéssel zárult.
A második negyed sem hozott változást. A Phoenix igyekezett közelebb kerülni, nem is maradtak el a kosarak, ám a csongrádiaknak mindenre megvolt a válaszuk.
A harmadik negyed volt a Tiszaújváros számára a legkedvezőbb.
Sikerült ritmust váltani, és a negyed derekára elérhető közelségbe, hat pontra jött fel a Phoenix.
A vendéglátók azonban felébredtek, elvesztették ugyan a játékrészt, de a negyed végén még így is tíz ponttal a Phoenix előtt jártak.
Az utolsó etap sem volt reménytelen, néhány erőteljes rohammal behozható lett volna a tíz pont.
A harcos első három negyed azonban felőrölhette a hiányos csapat energiáit, így nem tudta megakadályozni, hogy a Vásárhely egyre távolabb kerüljön.
A Phoenixet dicséri, hogy nem engedett nagyarányú győzelmet az éllovasnak, de a két pont mindenképpen Hódmezővásárhelyen maradt (104-87).
Szendrey Zsombor: Gratulálok a Vásárhelynek! Sajnos nem sikerült azt végrehajtanunk védekezésben, amit megbeszéltünk, és amit szerettünk volna, ez pedig rányomta a bélyegét az egész találkozóra. Ilyen játékkal nem lehet idegenben mérkőzést nyerni a bajnokságban.
Phoenix KK - Salgótarjáni KSE 77-86 (13-18, 23-23, 18-21, 23-24)
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Kiss (3), Gáspár (17/3), Hill (21), Pongrácz (2), Szilasi (2). Csere: Jónás (4/3), Pöstényi (10), Taskó (-), Szabó N. (11/3), Szabó D. (-), Kovács (7/3), Molnár (-).
Dekoncentráltan kezdett a Phoenix, rosszul fejezte be támadásait, míg a Salgótarján hét pontot gyűjtött a harmadik percig, amikor megkezdődhetett a lassú felzárkózás.
Bár az egyenlítésig nem jutott el a csapat, elérhető közelségben tudta tartani ellenfelét.
A második játékrész pontesőt, látványos kosárlabdát hozott.
Mindkét csapat felpörgött, és a negyed második felében úgy tűnt, a Phoenix bírja jobban az iramot. Gáspár zsákolásával egy pontra zárkózott fel a Tiszaújváros, de a nógrádiak ismét el tudtak lépni.
Biztató volt a harmadik negyed, egészen a nyolcadik percéig, jórészt 3-4 pontos közelségben volt egymáshoz a két csapat, és folyamatosan a levegőben lebegett az egyenlítés lehetősége.
Az etap hajrájában azonban most is a Salgótarjánnak jött ki jobban a lépés.
A záró negyed rendkívül feszült légkörben telt.
A Tiszaújváros szívós küzdelmet folytatott a fordításért, ami be is következett a hetedik percben.
A Salgótarján azonnali időkérése viszont hasznosnak bizonyult.
Visszavették a vezetést, amire Hill még válaszolni tudott, ám ezt követően végleg elveszítette az irányítást a Phoenix, s végül a valamivel nyugodtabban játszó salgótarjáni együttes gyűjthette be a két pontot.
Szendrey Zsombor: Nehezen kezdtük ezt a mérkőzést. A saját hibáink mellett - nem szoktam ezzel foglalkozni, de sajnos most szükségét érzem - a játékvezetők a technikaik sorával újabb rossz döntésekbe sodorták a csapatot, ez pedig befolyásolta némileg a meccset.
Azt is meg kell említeni ugyanakkor, hogy miután az utolsó két percben átvettük a vezetést, három hibát is elkövettünk – és ez nem a játékvezetőkön múlott.
Megpróbálunk pénteken javítani a Győr ellen, remélem, addigra megnyugodnak a kedélyek.