November 8-án rendezték meg az V-VI. korcsoportos kosárlabda diákolimpia megyei döntőjét, melynek az alapszakasz-eredmények után Szerencs adott otthont.
Hosszú évek után nem a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium rendezte a döntőt.
Az alapszakaszban két csoportra osztották az indulókat.
Volt egy miskolci 5 csapatos, és egy „vidéki” 3 csapatos csoport.
Az Eötvös az ugyancsak tiszaújvárosi Brassaival és a szerencsi Bocskaival került össze.
Oda-visszavágó mérkőzésekkel döntötték el az első hely sorsát. Hazai pályán az Eötvös diadalmaskodott a Bocskai ellen (93-92), idegenben viszont a Szerencs bizonyult jobbnak, és a nagyobb pontkülönbségnek köszönhetően (103-97) a Szerencs rendezte meg a megyei döntőt.
A miskolci Fényi Jezsuita, a Diósgyőri, a Tiszaújvárosi Eötvös és a házigazda Szerencs Bocskai Gimnáziumok kvalifikálták magukat a négyes döntőbe.
Az első meccsen kissé fásultan játszva, de nagyot küzdve, a Fényi gimi felett aratott győzelem azt jelentette, hogy döntőt játszhat az Eötvös, mégpedig a Bocskai ellen.
A döntőben nagy sebességgel, nagy elánnal mentek egymásnak a fiúk, és mint akik nem ismernek lehetetlent, dobást alig hibázva, nagyon jó védekezéssel, maximális különbséggel a negyedik negyed derekán leléptette ellenfelét az Eötvös.
Senki sem gondolta volna, hogy az alapszakasz eredménye után ilyen nagy különbség születhet, de nagyon akarták a győzelmet, amit ki is harcoltak.
Ezzel egyenes ágon jogot szereztek az országos elődöntőben való szerepléshez.
Elődöntő: Fényi Jezsuita Miskolc - Eötvös Tiszaújváros 62 – 79
Döntő: Bocskai Szerencs - Eötvös Tiszaújváros 50 – 90