Hírek : Újabb fontos Phoenix-siker ... |
Újabb fontos Phoenix-siker ...
Fotó: Silver 2016.03.28. 14:53
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - KTE-Duna Aszfalt: 92-77 (22-19, 27-16, 19-31, 24-11).
2016. március 25. Tiszaújváros, 450 néző.
Játékvezetők: Sallai István, Lengyel Ádám, Bács Csaba.
Március 25-én a Kecskemét együttese érkezett Tiszaújvárosba. Ahhoz, hogy életben maradhassanak a Phoenix felsőházi reményei, mindenképp hazai győzelemmel kellett zárni a találkozót. A tabella állása ugyan Tisza-parti sikert jelzett előre, ám a Kecskemétről is tudni lehetett, hogy nem „feltartott kézzel” fog pályára lépni.
A KTE rögtön a mérkőzés elején egyértelművé tette, hogy tabella ide, tabella oda, ő győzni jött Tiszaújvárosba.
A kecskeméti rohamok egymást érték az első negyed elején – szerencsére Kilyén Örs tartotta a lépést a vendégekkel, aki az első négy perc hat KTE-pontjára tízzel válaszolt (ebből kettő tripla volt), majd Oláh Zoltán, Mohay Péter és Varga Ádám is bekapcsolódott a hazai gólszerzésbe.
Az első játékrész ugyanakkor minden tiszaújvárosi erőfeszítés ellenére kiegyenlített eredményt hozott, és 22-19-es állással léphettünk át a második negyedbe.
A második játékrész Kovács Zoltán közelijével vette kezdetét, igazi lendületet azonban Oleksandr Osnach hozott a hazaiak játékába, aki a tizenkettedik percben hozzálátott huszonkilenc összes dobott pontjának összegyűjtéséhez – egymás után két távolival. Mindenekelőtt tehát a továbbra is érkező Osnach-kosaraknak, valamint Mohay Péter és Benőcs Dávid pontjainak köszönhetően úgy tűnt a félidőben, hogy sikerült elszakadnunk a vendégektől, és a második negyed után 49-35-ös állással várhatta a Phoenix a folytatást.
A harmadik játékrész első felében továbbra is érvényesülhetett a Phoenix akarata a pályán: állandósulni látszott a tizenöt pont körüli hazai előny.
A huszonötödik percben azonban robbantott a Kecskemét, és a Piukovics-Fehér páros vezérletével kitartó rohamsorozatot vezetett a tiszaújvárosi kosár ellen.
A negyed végére egy pontra olvasztották hátrányukat a vendégek, és csupán egy Mohay-büntető állította be – az egyébként ugyancsak jelentéktelen előnynek tekinthető – 68-66-os részeredményt.
A záró játékrész gyakorlatilag nyílt küzdelemként kezdődött, és csak az volt a kérdés, melyik csapat bírja jobban erővel.
Kilyén Örs és Pöstényi Zoltán kosaraival már a negyed elején sikeresen ellépett a Phoenix vendégeitől, majd Oleksandr Osnach zsákja után ismét tíz pontos előnynek örülhetett a hazai közönség (76-66).
Az utolsó percekben állandósult a tizenöt pont körüli hazai előny, amit a jobban elfáradó vendégek már nem tudtak ledolgozni. A végeredmény: 92-77.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Kilyen Ö. (20/6), Mohay P. (9), Oláh Z. (6), Pöstényi Z. (4), Czura A. (2).
Csere: Osnach, O. (29/9), Varga Á. (8/6), Kovács Z. (6), Benőcs D. (5), Vida Z. (3/3), Magyar L. (-).
Vezetőedző: Brunyánszky István.
Brunyánszky István vezetőedző nyilatkozata az Észak-Magyarország hasábjain: „Gratulálok a csapat minden tagjának, újabb fokot sikerült vennünk a felsőházhoz vezető létrán. Köszönjük a tiszaújvárosi közönségnek a lelkes biztatást, és ezuton kivánunk kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Oleksandr Osnach zsákja után ismét tíz pontos előnynek örülhetett a hazai közönség (76-66)! /Fotó: Silver/
|